| CrossCountry |

Kilábalóban vagyok az év elején összeszedett korságokból (bordarepedés, megfázás, bokasérülés), s a tavasz nyáriasra vette elég korán, így végre indul a bringás szezon.

Némi felvezetésnek gondoltam teszek egy kört a Biatorbágy-Etyek-Herceghalom útvonalon, melyet tavaly már párszor bejártam, de ezúttal Biatorbágyot választottam kiindulási pontnak. A Csodaszarvas pihenőben , a CBA mellett a szokásos kerékpáros gourmet reggelimet fogyasztom el, mely kifliből, májkrémből, sajtból és kólából áll. Kényelmesen heverészem a fűben, a sarkon cigarettázó dolgozók szemében némi lesajnáló pillantás kereszttüzében, mikor egy szarvas rohan át az úton, megkerülve a szomszédos állatorvosi rendelőt. Nomen est omen, találó a terület neve, bár csodaszarvasnak nem tűnt, maximum a puszta megjelenése a csoda.




Immár jólakottan ereszkedem le a dombról, majd a körforgalomnál Herceghalom felé veszem az irányt. A biai tavak felett gólyák köröznek. Kerekezés közben hosszasan bámulom csodálatos siklásukat. Nyugodtan bámészkodthatom, mert a forgalom a gyérnél is gyérebb.


Herceghalom előtt letérek az eddig megszokott útról. Az aszfalt minősége és megléte megnyugtat, biztos Etyekre vezet ez is. Egy Range Rover és egy Suzuki ered a nyomomba, s hagy el száguldva, így már teljesen elkényelmesedem, erre is visz út. Hosszú emelkedőn kaptatok, s felérve traktorok és egy hatalmas tanya látványa fogad. Lovak tucatjai legelésznek békésen, embert sehol nem látok, csak a villanypásztor "dolgozik" serényen. A lejtőről leérve az út élesen kanyarodik, majd egy feljárónál megpillantom a Range Rovert. Felirat is díszeleg: Dávidmajor. Érzem, hogy az út jobbik része itt véget fog érni, mert a szomszédban egy omladozó épületet látok még, s a távolban már csak földutakat és a határt. Segítségül hívom a GPS-t. Az iPhone Maps programja persze a semmi közepére tesz, pusztán a majort látja, további utakat nem. A Google maps persze itt is segít, s látom hogy a földutak egy része a már jól ismert Boti útra, s a kápolna környékére vezet.




Eltekerek a szomszéd, már előbb említett omladozó tanya mellett. Az udvarban kutya fekszik békésen, még fejmozdításra sem méltat, s a bokrok alól egy macska néz rám kiváncsian. Furcsa, sőt morbid látvány az árokban létrehozott bográcsozó hely. A hamuból és a négy kirakott műanyag székből ítélve gyakran üldögélnek itt a ház lakói. Morbiddá a látványt két kereszt teszi, melyek közvetlenül a táborhely melett emelkednek ki a földből. Elsuhanva arra már nem szakítottam időt, hogy családtagok, vagy pusztán a házikedvencek vannak-e eltemetve. Bár lehetnek eltévedt biciklisták is, bent pedig Norman Bates magyar reinkarnációja vár.

A tanya mögött az út ismét elkanyarodik, s egyben emelkedik is. Ráadásul az aszfaltozásnak is vége, így innentől crosscountryra váltok, bár nem erre készültem.



Viszonylag szerencsém van, hogy a föld sem nem túl száraz, sem nem túl nedves, mert különben valószínűleg gyalog kellene folytatnom a túrát. A táj még kopár, tavasz eleji, de pillangók százai lepik el az út mellett virágzó bokrokat. A tetőre érve már látom az országutat és a romos kápolnát. Lassan ereszkedem, mert a szakasz vége már murvával van felszórva, ami igazi halál egy országúti géppel. A bringa jól bírta, s bár a fogtöméseim majdnem kirepültek a zötykölődéstől, de az út porán kívül egy újabb élménnyel is gazdagabb lettem.





Etyek felé fordulok, s a Boti út lejtmenetét - s némi hátszelet kihasználva - 60 km/h sebességgel érkezem a településre, ahol egyből előzöm a Simpsonnal az utolsó háztól éppen visszaforduló postást.



A központban is nyugisan zajlik az élet. Ismét testnevelésóra van, de ezúttal nem a kézilabdapályán játszanak, hanem a tanárnő akadálypályának nevezte ki a játszóteret, ahol most a gyerekek élvezettel ugrálják át a hintát és társait. A dolgok érdemi részéből pusztán az von le, hogy a pedagógus maga egy árnyékos padról figyeli a fejleményeket, illetve osztja az instrukciókat.




A falu (amúgy nagyközség) végén egy lovaspóló klub található. Mivel hétköznap szoktam erre járni, így meccset, sőt egyáltalán mozgást sem láttam a farmon. elhagyva az Etyek táblát ismét kellemes meglepetésben van részem. A Pest megyei közútkezelő úgy látszik több pénzt és energiát fordít a térségre, mert a Fejér-Pest megye határvonalat átlépve tükörsima, friss aszfalt fogad. Élmény a tekerés, a forgalom továbbra is 1-2 autóból áll.




Bián persze más a helyzet, itt már élénk a forgalom, s ajnos sok a teherautó is. Készítek pár fotót a viaduktról, majd felmászok a Csodaszarvashoz és hazafelé veszem az irányt.